classicwomen

.

Utolsó kommentek

Idegennek lenni a saját életünkben

idegen nőiesség elidegenedés

Nagyon nehéz rálépni arra az útra, amit a magunkénak érzünk, amiről mindig is tudtuk hogy az igazi, de valahogy mégis mindig teljesen más irányba indultunk el. Amikor sikerül, akkor is megesik, hogy rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, de ennek ellenére tudjuk, hogy a helyünkön vagyunk.

A mai felgyorsult világban már sokszor nem érezzük, hogy igazán fontosak lennénk, mert elidegenedtünk nem csak másoktól, de saját magunktól is.

Nagyon sok ember van, aki szeretne másként élni, de nem megy neki, mert nem ismeri igazán magát, és a valós igényeit. Beszippantotta a világ, és nem találja a helyét.

Az egyik ismerősöm harmincas éveiben járó, csinos nő, a mai kor ideálja. Sportol, utazik, jól fizető munkája, lakása és autója is van. Egyedüállóként mindent elért, amit célként tűzött ki magának. Alkalmi kapcsolatok voltak csak az életében, de mindenki azt látta, milyen jól érzi magát, és milyen elégedett az életével.

Nekem, az egyetlen bizalmasának vallja csak be, hogy borzalmasan éli  meg a mindennapjait. Mindenkivel elhiteti, hogy tökéletesen elégedett, és ezt el is hiszik neki. (A munkájában is színészkednie kell.) Viszont nagyon szenved belül, mert úgy érzi, nem biztos benne, hogy ez az élet hozzá tartozik. Képtelen hosszútávú kapcsolatot kialakítani, mert nem bízik senkiben, úgy látja csak magára számíthat. Igazából szeretne gyereket, de csak olyan férfiakat lát maga körül, akiket magukon kívül más nem érdekel és szintén csak alkalmi kapcsolatra vágynak. Kizártnak tartja, hogy valaki is kitartana mellette, ha majd a teste a terhességtől és a szüléstől megváltozik. Ugyanakkor fél is feladni mindent, mert most mindent ő irányít. Úgy látja, csak így lehet sikeres és elfogadott, a külsején és karrierjén kívül nem lát más értéket magában. Üresnek érzi az életét, viszont változni, változtatni nem tud vagy nem akar. És mostanra alkalmazkodni sem képes már senkihez.

idegen nőiesség elidegenedés

Mi az, ami egy nőt igazán nőiessé tesz? Sokat gondolkodtam ezen. Ha a külső lenne az, akkor viszonylag könnyű dolgunk lenne, mert ma minden erről szól. Viszont nagyon kevés a finomság, a lágyság, az odaadás és a kedvesség. Pedig ezek igazi női vonások.

Barátnőm is inkább kemény és rideg, érzelmileg megközelíthetetlenné vált.

Lehet, hogy mások is élnek így. Valószínűleg kevesen vallják be még saját maguknak is, hogy valami nem stimmel. Évek telnek el, és  hiába érzik úgy, hogy idegenek a saját életükben, nem látják a megoldást.

Szomorú, de inkább belenyugszunk a dolgokba, mint hogy változtassunk az igényeinken, a hozzáállásunkon. Meg kéne próbálni jobban bízni magunkban és persze másokban is. Felfedezni azt, kik is vagyunk valójában, mert sokkal többre vagyunk képesek, mint gondolnánk!

Tovább

Bejutni a drogfüggők világába

Sajnos bejutni nem nehéz, viszont kilépni sem könnyű. Évek hosszú sora, és nincs rá garancia, hogy sikerül.

drogfüggők bejutas

Húszas éveim elején sikerült találkoznom valakivel, aki úgy tűnt, végre törődik is velem. Addigra túl voltam rengeteg lelki sérülésen és rossz kapcsolaton olyan emberekkel, akik kihasználtak, leginkább a saját naivitásom miatt. Akkoriban apám is rákban haldoklott, így valósággal fulldokoltam, és úgy éreztem, nem bírom tovább.

Kedves embernek tűnt, és tudtam, hogy akar tőlem valamit. Belül egy hang mindig azt súgta, hogy menekülj innen, de én nem akartam hallgatni rá.

Így kezdődött el  életem legnyomorultabb korszaka. Körülöttem mindenki függője volt valamilyen szernek, én is az lettem. A marihuána lett életem "megváltója". Az első nagyobb adag olyan hatással volt rám, hogy órákig rángatóztam, és nem tudtam megszólalni sem közben. Viszont nem tántorított el még egy ilyen ijesztő élmény sem. El akartam magamban nyomni minden rossz érzést, mindegy milyen áron.

drogfüggők bejutas

Bármikor hozzéférhettem a "cucchoz", ezzel telt minden egyes napom. A körülöttem lévők nem áltak meg a fűnél, minden más is jöhetett. Az egyik 22 éves fiú - akit egy tehetős, gyerektelen házaspár fogadott örökbe  2 éves korában -, volt az egyik legszomorúbb eset. Igazából anyagilag nem szenvedett hiányt semmiben, de így is képtelen volt normális életet élni. Nem tudta feldolgozni, hogy eldobta magától az anyja. Ezt a szörnyű érzést próbálta elnyomni, míg egy nap a lakásán találták holtan. Már öt napja feküdt az ágyon. Túladagolás miatt állt meg a szíve.

Volt akit a szülei már kizártak otthonról, és lakatot tettek még a hűtőre is, annyira elutasították maguktól. Volt akit a mostohaapja terrorizált, vagy prostituált lett... Hallgattam a történeteiket, és egyre mélyebbre kerültem. Úgy éreztem, a világon már nem is történik semmi jó. Nehéz volt mást is látni.

Sok helyen olvastam már, hogy az emberek lelketlenül odavágnak olyanokat, hogy megérdemlik a sorsukat, mert hülye drogosok. Pedig ez nem ennyire fekete és fehér. Az ember ilyen fiatalon könnyedén ide juthat, ha nincs megfelelő családi háttér. Nekem sem volt. Végig egyedül voltam, nem segített senki. Bárcsak lett volna valaki, akinek elmondhattam volna, mi bánt. Aki meghallgat, és nem ítélkezik felettem. Akkor talán nem kellett volna ennek az egésznek megtörténnie...

3 év után, egy nap eljutottam arra a pontra, hogy ha az élet csak ennyiről szól, akkor inkább véget vetek neki. Szerencsére ez volt az a pont, ami mindent megváltoztatott. Végre élni kezdtem, és magam mögött hagytam ezt a szomorú világot.

Tovább

Emberség nélkül az egészségügy: az igazi tragédia

Két hét gyakorlati időt töltöttem az egyik kórház belgyógyászati osztályán. Már előre féltem, mikor oda került a sor, mintha előre tudtam volna, hogy nem ez lesz életem legjobb élménye.

emberség gyakorlat egészségügy enesazegeszsegugy

Az első nap volt a leginkább megterhelő. Reggel hétre mentük, hogy aktív részesei legyünk minden feladatnak. Sajnos itt a legtöbb beteg borzalmas állapotban van. Magatehetetlenek, ezért sokukat pelenkázni kell. Ezzel kezdődött a nap. Ahogy láttam a nővérek, ezt utálhatják a legjobban, szívesen adták át a munkát a gyakornokoknak. Sajnos a saját fülemmel hallottam, hogy az egyik nővér az utolsó szobában lévő nénit már nem akarta tisztába tenni, mert nem volt elérhető távolságban pelenka. Szerencsére egy gyakornok elment a raktárba és hozott.

A reggeliztetés során sokaknak szintén segítségre volt szükségük. Ebédnél ugyanez a helyzet. Ha nincs ott hozzátartozó, nem biztos, hogy tudnak is enni. Három nővér jut az osztályra, és szobánként akár 6-8 beteg is lehet. Az ottlétünk alatt mindenkit próbáltunk rendesen megetetni, kicsit mindenkivel beszélgetni, meghallgatni, mert úgy tűnt, talán erre jut a legkevesebb idő, pedig sok nagyon sokat jelentene a betegeknek.

Vizit után gyógyszerosztás, vérnyomásmérés, stb. Feladatok sokasága várt a nővérekre. Az idejük nagy részében megállás nélkül mentek egyik betegtől a másikig.

emberség gyakorlat egészségügy enesazegeszsegugy

Másik megdöbbentő, és egyben szomorú tapasztalat volt, amikor egy több mint 200kg-os férfi megkért, hogy szóljak, rosszul fekszik az ágyon, segítsünk fordulni. Mindkét oldalt öklömnyi lyukak (felfekvés, decubitus) a csípője alatt, de azt mondta már nem is érzi. Miután szóltam az egyik nővérnek, hogy az egyik beteg szeretne segítséget kérni, az ránézett és elkezdett vele kiabálni, hogy mit képzel, őt öten kellet hogy felrakják az ágyra, inkább gondolkozott volna, mielőtt így meghízott. Megrázó volt,de nem tehettem semmit.

A nővérek nagy többsége leterhelt, kiégett, fásult, ezt be kellett látnom. Valahol megértettem őket. A mogorvaságra, durvaságra mégsincs mentség, az alól mégsem tudtam őket felmenteni.

Lehajtott fejjel léptem ki az épületből, miután végeztem. Az járt csak a fejemben, hogy miféle büntetés az, ha ide kell kerülnie az embernek? Mert, hogy büntetés, az biztos.

Tovább

Az első lépés a változás iránti vágy

Az első dolog, ami eszembe jutott a verseny kapcsán, az a lehetőség. Itt volt az orrom előtt, és én azt éreztem, írnom kell. Talán nem én leszek az, aki a legjobb posztokat írja és a legnagyobb látogatottságot szerzi, viszont mindenképp pozitív az, hogy elkezdtem és csinálom. Tanulok belőle nem is keveset, és ezzel már nyert ügyem van. Ha pedig nyerek, az még egy plusz jó dolog. Merek változtatni, és leírom amit látok, gondolok, érzek. Azelőtt ezt soha nem tettem volna meg. Innen jött az első posztom is. Az első lépés a legnagyobb és a legnehezebb. Kétségek gyötörtek szinte minden befejezett mondat után, de ez a változás része.

Nem vagyok egy átlagon felüli, izgalmas város lakója, nincs különösebben izgalmas munkám sem, tehát egy vagyok a sok közül. Mondhatná ezt rólam bárki, aki ismer. Ezek ellenére mégsem érzem azt, hogy kevesebb lennék, vagy emiatt rosszul kéne éreznem magam.

Persze nem gondoltam ezt én sem mindig így. Valamennyien beleszületünk egy közegbe, ami nagyon sokban befolyásolja további életünket. A kérdés mindig az: ki merünk-e lépni egy számunkra ismeretlen világba, még akkor is, ha az ijesztőnek hat, vagy megmaradunk abban a életben, ahová önkéntelenül kerültünk, és nem is érezzük benne jól magunkat? Félünk-e feladni az egyébként rossz, de megszokott életet?

változás szemléletváltoztatás pozitív gondolkodás siker azelsosprint reblog verseny reblog sprint

Sajnos, ahogy látom, a környezetemben a legtöbben nem mernek lépni. Túl kevésnek érzik magukat egy jobb élethez. Igazából jó képességű emberek sokasága él rosszabb körülmények között, mint ahogyan lehetne. Sokan nem is keresnek új alternatívát, vagy elkezdik, de motiválatlanok ahhoz, hogy az első kudarc után újra és újra próbálkozzanak. "A gyors siker lehet az igazi siker." - gondolják. Ezért minden marad a régiben. Sokaknak már az fejtörést okoz, mit is szeretnének kezdeni az  életükkel: MIBEN JÓK ŐK? Nem tudják. Mért nem keresik? Nem tudják. Tipikus válaszok.

változás szemléletváltoztatás pozitív gondolkodás siker azelsosprint reblog verseny reblog sprint

Ha elsőre nem sikerül a változás, akkor nem is sikerülhet? - kérdem én. Túl fárasztó az egész, vagy esetleg nem merek segítséget kérni, ha elakadok? "Mert biztos elutasítanának. Sőt kigúnyolnának, hogy én milyen hülye vagyok..." Igen, lehet van ilyen, de nem mindenki! Nem véletlen az, hogy akik bíznak önmagukban, azok bármit elérhetnek. Sajnos elég kevesen vannak.

A mai világban annyi motivációs könyv, honlap, tanító és miegymás létezik, de ezek haszna a valóságban elég csekély mértékben mutatkozik. Egyből gyanús az, aki tanfolyamot hirdet például arról, hogyan tanulhatunk meg szeretni, vagy a jót bevonzani az életünkbe. Mert biztos csak jól le akarnak húzni. Persze olyan is van, de biztos hogy mindenki? "Nagy hülyeség az egész!" - mondhatja bárki. "Méghogy szeretni? Azt mindenki tud!" Pedig néha nem ártana átgondolni, hogy biztosan tudunk-e? Na meg jót vonzani és pozitívan gondolkodni! Ez is feleslegesnek tűnik sokaknak...

Ha szenved mellettem valaki, az csak az ő hibája, mert én ilyen vagyok és kész, nem változom. Vagyis inkább nem akarok, vagy úgy gondolom nem tudok. Mert az nehéz. Viszont én szeretem őt, úgyhogy ne szenvedjen, mert ez van. Van-e bennünk igazi vágy a változásra vagy csak beszélni szeretünk róla? Számomra ez az első ,és legfontosabb kérdés...

változás szemléletváltoztatás pozitív gondolkodás siker azelsosprint reblog verseny reblog sprint

Tovább

Az első gyerekem nem szerettem

Kora tavaszi idő volt, egy olyan külföldi fővárosban, ahol az ember úgy érzi, minden álma valóra válhat. Még csak néhány hete voltunk itt, de ez volt az első hely, ahol igazán otthon éreztem magam. A férjemmel az első nap még tele voltunk álmokkal, egy szebb, izgalmasabb jövő képe rajzolódott ki bennünk és határozottan éreztük, hogy bármit elérhetünk.

első gyerekem vetélés külföld azelsosprint

Azelőtt egy nagyobb városban éltünk, a férjem ottani viszonylatban jól fizető, de stresszes munkával, én pedig egy nem túl jól fizető, de nagyon fárasztó munkával rendelkeztem. Már egy év eltelt, és gyerek még mindig nem jött. Igazán ideálisnak tűnt egy nagy változás. Miért is ne? Gondoltuk mi.

Az első napok és hetek az új környezet felfedezésével teltek el. Viszonylag rövid idő alatt találtunk egy borzalmas munkát, ami a férjem kedvét szegte, és nem látott reális jövőképet, ha mindenhol ez vár ránk. Úgy érezte, túlságosan sokat vártunk feleslegesen a külföldi élettől. Miattam mégis maradtunk, mert úgy éreztem, itt valami csodálatos dolog fog történni velünk. Mindig bíztam a megérzéseimben, mert sosem csaptak be.  (Később értettem meg, de most is így volt.)

Egyik nap nagyon furcsán éreztem magam. Már egy hete késett a menstruációm is.Az első gondolatom az volt, hogy ezt úgyis csak beképzelem, most nem lehet "arról" szó. Az új életünk itt van a küszöbön, még nem lehet... De igen. A teszt is pozitív lett. Kábultan bámulok magam elé, miután szembesülök az eredménnyel. Nem örülök... Miért? Miért nem örülök? Anya akartam lenni, rég tudom, úgy vágytam rá, de mégsem tudok úgy örülni, ahogy szeretnék. Ilyen, és hasonló gondolatok, érzések nyomasztottak. Úgy éreztem, egy totális csőd vagyok.

A férjem nagyon örült. Végre az első biztos jel, hogy nincs itt dolgunk. Továbbra sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, ezért  kijelentette, ő nem hajlandó tovább itt küszködni, mert ez most nagyon nem a mi utunk. A szívem mélyén tudtam, igaza van. Gyerekünk lesz, akinek szüksége lesz olyan dolgokra, amiket itt nem adhatunk meg neki. De mégis nagyon csalódott voltam.

Visszajöttünk. Úgy éreztem, megsemmisültem. Addig azt hittem, tudom ki vagyok és mit szeretnék. De most végleg összezavarodott minden. Nem értettem mi történik velem. Persze a hormonok is rengeteg változást idéztek elő.

első gyerekem vetélés külföld azelsosprint

Bejelentkeztem vizsgálatra, ahol megállapították, hogy körülbelül hét hetes terhes vagyok. Még mindig nem fogtam fel, hogy ez velem történik. Kaptam időpontot az első ultrahangra a 12.hétre. Addig is próbáltam ráhangolódni arra az életre, ami rám vár és nem szomorkodni amiatt, ami nem az enyém. Néha jobban ment, néha kevésbé. Sírógörcsök és veszekedések közepette elérkezett az ultrahang ideje. Addigra úgy éreztem, nem is szeretem igazán ezt a gyereket, ha ennyit örlődök miatta. Rossz anyja vagyok, már most. Sokkal jobbat érdemelne, csak ez járt a fejemben.

A vizsgálat nem tartott sokáig. Az orvos egy perc után közölte, hogy nincs szívhang, a magzat nem él. Másnap menjek vissza, hogy művi úton befejezhessék a vetélést.

Miután kiléptünk a férjemmel a kórház kapuján, egyszerre sírtuk el magunkat. Nagyon fájt mindkettőnknek, és én először éreztem azt, hogy mégis kötődtem ehhez a gyerekhez, akit most elvesztettem.

Másnap kora reggel mentem és délután elvégezték rajtam a műtétet. Az altatástól felébredve kábultan és borzalmas ürességet érezve feküdtem az ágyon. Közölték, hogy csak másnap mehetek haza. Nem érdekelt. A szobában egyedül merengtem, mert aludni képtelen voltam. Éjfélkor hoztak egy nőt, mint kiderült a szülészetről, mert ott már nem volt hely. Beszélgetni kezdtünk és kiderült, hogy a negyediket szülte épp azelőtt. Boldog volt. Az arca szinte ragyogott. Újra anya lett. Elmosolyodott és azt mondta: "Nagyon vártam már ezt a kicsit. Olyan jó, hogy most már itt van."

első gyerekem vetélés külföld azelsosprint

Néztem, és szinte éreztem az örömét. Átjárta a hideg kórtermet az a csoda, amit ez a nő magával hozott. Igen, ez az, és hirtelen belémhasított a vágy, hogy én is ezt akarom. Annyi bizonytalanság után, végre az első dolog, amit biztosan tudok. Szeretni akarok!

Tovább